Kategória: érdekesség | Cimkék: ismeretterjesztő , külföld
Szerző: Logosz
Frissítve: 2025-04-23
Sajtóhírek szerint a WEF vizsgálatot indít alapítója, a közgazdász Klaus Schwab ellen, miután egy kiszivárgott levélben a kuratórium elnökének helytelen viselkedéséről számoltak be.
Az információ azután látott napvilágot, hogy a világhírű davosi gazdasági összejövetel alapítója lemondott minden tisztségéről a szervezetben, de a 87 éves Schwab döntésének oka akkor még nem volt ismert.
A vizsgálatról elsőként az amerikai The Wall Street Journal számolt be, állításuk szerint a napokban érkezett névtelen levél a WEF igazgatótanácsához azzal kapcsolatban, hogy a fórum irányítása és szervezeti kultúrája megkérdőjelezhetővé vált. A szervezet közleményében az olvasható, hogy a közgazdász és felesége a WEF forrásait személyes ügyeik intézésére használták fel, aggodalmat keltve ezzel a vezetőségben.
Azt is hozzátették, hogy bár a megfogalmazott vádakat a WEF komolyan veszi, azokat egyelőre még semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, ezért nem is fűztek hozzájuk kommentárt. Az igazgatóság tagjai mindenesetre egyhangúlag támogatják a vizsgálatot végző testület munkáját.
A Schwab család jogi képviselője reagált a hírre és annyit közölt: elutasítják a vádakat és pert indítanak a botrányt kiváltó levél szerzője és mindenki ellen, aki bizalmatlanságot terjeszt.
Az évtizedek óta az érdeklődés középpontjában álló davosi Világgazdasági Fórumot az utóbbi években minden oldalról kritizálták elitizmusa miatt, mert a bírálók szerint emiatt már nem is érzékelik az emberek valódi problémáit. Felemlegették továbbá a WEF negatív munkahelyi légkörét is.
A hírt megszellőztető The Wall Street Journal korábban is közölt írásokat a szervezetben állítólag tapasztalható zaklatásokról és diszkriminációról és a fórum azóta jelezte, hogy felkért egy ügyvédi irodát a visszaélések kivizsgálására. Az alapító Klaus Schwab távozásával átmenetileg a szervezet alelnöke látja el a vezetői teendőket.