Kategória: érdekesség | Cimkék: adózás , EU , határidő , ismeretterjesztő , külföld
Szerző: Logosz
Frissítve: 2025-07-29
Az USA a napokban megegyezett az Európai Unióval a két fél közötti kereskedelem feltételeiről, ezután az uniós tagállamok 15 százalékos vámot fizetnek majd.
Az egyezmény alig egy héttel az amerikai elnök által adott végső határidő előtt született, miután Donald Trump májusban 50 százalékos vámtarifával fenyegette meg az uniós országok termékeit, amit később 30 százalékra mérsékelt. Ezek után jelentette be a hétvégén, hogy Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalásain sikeresen megállapodtak és a 15 százalékos vám az autókra és „minden egyébre” vonatkozik majd.
Ellentételezésként az EU vállalta, hogy nem vetnek ki vámot az amerikai termékekre, valamint
750 milliárd dollár értékben vásárol energiát (feltehetőleg főleg LNG-t),
600 milliárd dollárt fektet be az Egyesült Államokban a már meglévő befektetéseken felül, valamint
"hatalmas mennyiségben" vásárol katonai felszereléseket.
Von der Leyen úgy nyilatkozott, hogy a kialkudott vámtarifa minden terméket érinteni fog, de Trump szerint a fém és a gyógyszerek esetében más tételeket alkalmaznak majd. Azt is hozzátették, hogy olyan stratégiai fontosságú területeken, mint a repülőgépek és alkatrészeik, vegyi anyagok és gyógyszerek nulla százalékos a vám, így azok mentesülnek a megadóztatás alól. A borról és a szeszes italokról később döntenek.
„A mai megállapodás bizonytalan időkben biztonságot teremt, stabilitást és kiszámíthatóságot biztosít” – jegyezte meg az EB elnöke. Ettől függetlenül sokan várják a részleteket, mert nem világos, hogy pontosan mely területek esnek a 15 százalékos vámtarifa hatálya alá. Így például a félvezetők ügyében is még heteket kell várni.
Az EU számára nyilván a nulla százalék lett volna ideális, de erre nem mutatkozott reális esély. Az mindenképpen előremutató, hogy az európai autógyárak a vártnál kedvezőbb helyzetbe kerültek az egyezmény által.
„Ezzel a megállapodással sikerült elkerülni egy olyan kereskedelmi konfliktust, amely súlyosan érintette volna az exportorientált német gazdaságot” – nyilatkozat elégedetten a német kancellár. "Ez különösen az autóiparra vonatkozik, ahol a jelenlegi 27,5 százalékos vámok csaknem a felére, 15 százalékra csökkennek" – tette hozzá. Örömét fejezte ki az olasz kormányfő is a megállapodás tényével kapcsolatban, de egyelőre még várja a részleteket.
Egyértelmű, hogy a két gazdasági nagyhatalom közötti vámháború ezzel végéhez ért. Az EU korábban belengette, hogy egyezség hiányában akár 100 milliárd eurónyi amerikai árut sújtana ellenvámokkal. Közben persze folyamatosan jelezték az amerikai félnek, hogy szívesen kiegyeznének egy észszerű vámtarifában.
„Úgy gondolom, hogy ezzel lényegében lezárult a tárgyalás. Ez minden idők legnagyobb megállapodása” – szögezte le Donald Trump a tárgyalások után.