Kategória: érdekesség | Cimkék: EU , határidő , ismeretterjesztő , külföld
Szerző: Logosz
Frissítve: 2025-02-02
Amióta az újonnan megválasztott Donald Trump amerikai elnök közölte, hogy az USA felmondja a párizsi klímacsúcson született egyezséget, államok sora vetette fel, hogy követi a példáját. Sajnos a követők között akad olyan ország is, amely a világ legnagyobb szennyezői közé tartozik.
Indonézia köztudottan a világ élvonalába tartozik az üvegházhatású gázok kibocsátásában, egész pontosan a hatodik legnagyobb szennyezője a környezetnek. Miután az amerikai elnök kétségbe vonta a klímaegyezség hasznosságát, az ázsiai szigetcsoport rögtön jelezte, hogy követni fogja az Egyesült Államok példáját.
A fővárosban, Jakartában működő kormány illetékese annyit közölt, hogy rendkívül igazságtalannak tartják a helyzetet, amennyiben a régóta a világ legnagyobb környezetszennyezőjének számító USA egyszerűen csak felmondhat egy ilyen nehezen tető alá hozott, világméretű egyezményt.
Egy tekintélyes amerikai gazdasági lapnak a megbízott így nyilatkozott:
„Ha az USA semmibe veszi az éghajlatvédelmet, mi értelme olyan országoknak, mint mi? Arról volt szó, hogy ez egy globális összefogás lesz.”
Az indonéz állam azután reagált ilyen hevesen, hogy az argentin kormányzat felvetette, követik az Egyesült Államok példáját. A párizsi klímaegyezség egyébként éppen 10 éve született és 200 ország vállalta a benne foglalt környezetvédelmi célkitűzések teljesítését.
Az új elnöknek mindössze néhány óra kellett hivatalba lépése után és máris szignálta a kilépésre vonatkozó rendeletet. Ugyanezt tette mellesleg első hivatali ciklusa idején is. Az első alkalommal viszont senki sem követte példáját, másodszorra sajnos már akadnak, akik egyetértenek vele és ezzel könnyen összeomolhat a világméretű fellépés az éghajlatváltozás ellen.
A fejlődő országok közül sokan azt vallják, hogy éppen a fejlett államoknak kellene átállnia a fosszilis fűtőanyagokról a környezetsemlegesekre, hiszen nekik van erre pénzügyi kapacitásuk. A megállapodás szerint éppen idén februárig kellene az aláíró országoknak új célokat kitűznie az üvegházhatású gázkibocsátás visszafogására.
Más kérdés, hogy például olyan központi szereplők, mint az Európai Unió nem tartják be ezt a határidőt. A cikkben említett Indonézia hatalmas mértékben támaszkodik a szénnel való energiatermelésre és sajnos további szénerőműveket telepít energiaigényének kielégítésére.