check 2005 óta a piacon
check 10000 aktív ügyfél
check Országos lefedettség
check 25 iroda
Telefon ikon Telefonszámaink

Mini atomerőművekre hajtanak a techóriások, de nagy a bizonytalanság

Szerző:

Frissítve: 2025-12-30

Mini atomerőművekre hajtanak a techóriások, de nagy a bizonytalanság

A kis moduláris atomreaktorok – röviden SMR-ek – egyre népszerűbbek a világban, ám a kezdeti lelkesedés most alábbhagyni látszik – számolt be róla a brit The Financial Times.

Az Egyesült Királyságban azzal számolnak, hogy már a következő évtized közepére üzembe állhatnak a mini atomerőművek, nemcsak az állam, de olyan vállalatok, mint az Amazon vagy a Microsoft is beszállnának az üzletbe.

A nagy érdeklődés oka, hogy a legnagyobbak, akár 350 megawattos konstrukciók elérik az igazi atomerőművek teljesítményének 10 százalékát, mint például a most tervezett legnagyobb brit reaktor kapacitása. Kevesebb indulótőke kell hozzá és rövidebb a kivitelezési idő is. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szerint az évszázad közepére akár ezer SMR is épülhet a világon, nagyjából 120 gigawattos kapacitással.

A nagy ígéretek ellenére a tőzsdén bejegyzett SMR-vállalatok nehéz időket élnek meg. Akad olyan fejlesztő, amelynek piaci értéke fél év alatt a felére zuhant, de mások is komoly veszteségeket szenvedtek el.

Néhány probléma ugyanis akadályozza az elterjedésüket. Hiába igényelnek kisebb alaptőkét, ha az egységnyi bekerülés nagyobb a hagyományos atomerőművekénél. Várat magára az egységes szabvány is, hiszen a világon 130 különböző technológia létezik.

Az SMR-t arra találták ki, hogy megoldja az egyre növekvő energiaigényt és támogassa a dekarbonizációt. Egyelőre azonban annyi változatot tesztelnek, hogy a megrendelők kivárnak. Az USA legnagyobb áramszolgáltatója például több céggel is megállapodást kötött.

További fontos szempont lehet, hogy a várható energiaigényekre vonatkozó előrejelzések bizonytalanok, mert az egyre hatékonyabb chipek csökkenthetik az adatközpontok energiaéhségének eddig folyamatosan növekvő mennyiségét. Lehetséges, hogy a tőkeigényes iparágak háttérbe szorulnak a gyorsan fejlődő technológiák mellett.

keyboard_arrow_up