Kategória: cégügyek | Cimkék: cégforma , családi vállalkozás , egyéni vállalkozás , EU , ismeretterjesztő , KATA , kkv
Szerző: Logosz
Frissítve: 2025-01-30
Az ESG-törvény most még csak a multikra vonatkozik, ők viszont már a teljes ellátási láncért felelnek. A kkv-k egy jelentős részének már idén szembesülnie kell az új követelményekkel.
Az ESG-törvény szerint 2025-ben a tőzsdén bejegyzett vállalatoknak, jövő évtől azonban már az összes nagyvállalatnak kötelező lesz fenntarthatósági jelentést készítenie. A jelentésnek a cég beszállítói láncára is ki kell majd terjednie, így valójában már idén több tízezer magyar kkv megismerheti új kötelezettségét.
A mostantól érvényben lévő jogszabály alapján az érintett cégek felelőssége már kiterjed az összes beszállító működésére, ez a gyakorlatban a beszállítók erőforrás-felhasználási, hulladékkezelési, valamint CO2-kibocsátási szokásait, a munkakörülményeket, a munkahelyi biztonságot, illetve az üzletvitel etikai voltát, a korrupció kizárását és a transzparenciát. Összességében tehát a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat.
Éppen a törvény elvárásai miatt a nagyok gyakran alkalmazzák az ÁSZF-et, kötelezően az összes beszállítóval szemben. Ebben előírhatják beszállítóiknak, hogy az adott ESG-szabályozás mellett feleljenek meg maga a megrendelő etikai-magatartási kódexének. A megrendelő továbbá ragaszkodhat azon jogához is, hogy a szabályok betartását auditokkal ellenőrizze.
„A fenntarthatósági célú átvilágítási kötelezettséget a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) rendelete is előírja. E rendelet tételesen tartalmazza azokat a kérdéseket is, amelyek a beszállítók átvilágításának alapját képezik. Ha egy beszállító olyan külföldi nagyvállalatnak is szállít, amely esetleg a magyar szabályozást meghaladó terjedelmű ESG-adatszolgáltatási igényt támaszt, akkor ennek a szélesebb körű követelménynek is meg kell felelnie” – nyilatkozta a témában egy jogi szakértő.
Az ún. ESG-audit eredménye alapján a cégnek komplex kockázatkezelési szisztémát kell létrehoznia, ami tartalmazza
a kockázatelemzést,
a megelőzési
és a korrekciós intézkedéseket egyaránt.
Utóbbiak az esetleges kockázatok csökkentése érdekében az üzleti viszony szüneteltetésére vagy akár végleges lezárására is kiterjedhetnek.
A most törvénybe iktatott fenntarthatósági elvárásokkal már idén is több tízezer kkv lesz kénytelen szembesülni, akik mind valamely nagyvállalat beszállítói láncában érdekeltek. Nekik már most is számos dokumentumot, méréseket kell produkálni megrendelő partnerük átvilágítási folyamatához, miközben ők is meg kell, hogy feleljenek az ESG-szabályoknak.
„Tapasztalataink szerint sok cég most először, váratlanul szembesül ezekkel a fogalmakkal és igényekkel. Fontos, hogy ne kockáztassák üzleti kapcsolatukat azzal, hogy ezeket az igényeket figyelmen kívül hagyják. El kell kezdeniük alkalmazkodni a fenntarthatósági szabályokhoz, miközben a kapcsolódó adatszolgáltatást is biztosítaniuk kell. Ehhez szükség esetén külső ESG-tanácsadó segítségét is érdemes igénybe venniük, aki a megfelelő gyakorlat birtokában támogatást nyújt az ESG-megfelelőség kialakításában” – tette hozzá egy ESG-szakember.