Kategória: érdekesség | Cimkék: bankszámla , határidő , ismeretterjesztő , támogatás
Szerző: Logosz
Frissítve: 2025-06-18
A kormány döntése alapján a tavaly év végéig felvett diákhitelek ezután is azonos kamatfeltételekkel élnek tovább. A szabad felhasználású diákhitel kamata legfeljebb 8 százalék, míg a képzésekre felvett kölcsönök kamatmentesek.
A magyar állam a napokban közölte, hogy a 2024. december 31-ig felvett diákhitelekre továbbra is vonatkozik a kamatstop. A szabad felhasználású Diákhitel 1 esetében tehát marad a legfeljebb 8 százalék az idei év második félévében is. A célzott képzési hitelek – a Diákhitel 2 és a Képzési Hitel – ezután is kamatmentesek lesznek. A jogszabály módosítás társadalmi egyeztetése a héten megkezdődött, a részletek a kormány portálján tekinthetők meg – tájékoztatott az NGM.
Maga a kamatstop eredetileg a különféle világszintű problémák, mint a COVID, az energiaválság vagy a háború negatív hatásainak kiküszöbölésére született még két évvel ezelőtt. A világban emelkedő kamatlábak sajnos a hallgatói kölcsönöket sem kímélték, ezért kellett az államnak beavatkoznia.
A hazai diákhitel a felsőoktatás nélkülözhetetlen eleme, bevezetése óta mintegy 400 ezer diák szerzett így diplomát. A cél, hogy a tehetséges és szorgalmas fiatalok tanulhassanak a család vagy a saját anyagi hátterük lehetőségeitől függetlenül. Mivel a jövő szakemberei, munkavállalói és vállalkozói is közülük kerülnek ki, ezért segítésük társadalmi és gazdasági érdek is egyszerre.
Az intézkedés nem kizárólag a diákhitelre vonatkozik, hanem a hozzá kapcsolódó családtámogatási hitelkedvezményekre is. Több gyermek esetén továbbra is marad a tartozás elengedés, három gyermek után pedig az egész hitel megszűnik.
Az igénylők számára elérhető marad a 2023. július elsején bevezetett Diákhitel Számla, amely lényegesen kedvezőbb a többi kereskedelmi bankok által kínált konstrukciónál. Ezek a számlák díjmentesek vagy nagyon kedvezményesek a számlavezetés, a bankkártyahasználat, az elektronikus banki szolgáltatások és a számlakivonatok esetében is.
Az intézkedés célja, hogy kiszámítható pénzügyi kereteket teremtsen a diákévekre és a pályakezdés időszakára.
Ami a nyelvvizsgák díjait illeti, egyelőre nem történt változás, viszont 6 ezer forinttal nőtt a támogatás, emellett emelik a diplomás gyed összegét és ahogy a cikkben olvasható, megmarad a kamatstop a diákhiteleknél.
Áramszünet
Tisztelt Látogató!
Július 15.-én kedden áramszünet miatt a Gyakorló utcai irodánk zárva lesz.