Kategória: cégügyek | Cimkék: cégalapítás , cégbíróság , cégforma , törzstőke , ügyvéd
Szerző: Logosz
Közzétéve: 2020-08-26
Manapság céget alapítani nagyon egyszerű és gyors folyamat, főleg ha rendelkezésre állnak a szükséges dokumentációk és iratminták. Cégalapítás során mindenképp szükség van ügyvédre, így ügyvédet foglalkoztató, cégalapításban segítséget nyújtó cégen keresztül is beadhatjuk cégbejegyzési kérelmünket, amilyen a LOGOSZ Cégcsoport. De mennyibe kerül egy cég alapítása?
Az alábbi cikk ismerteti ezen cégformák alapítása során felmerülő költségeket, illetve a cégalapítás illetékét.
A Bt. alapítása 2017. március óta illetékmentesen történik, mind az egyszerűsített, mind az általános cégbejegyzési eljárás keretein belül. Egyszerűsített eljárásban 25 ezer forint, normál eljárásban pedig 50 ezer forint volt a cégalapítás díja régebben, melyhez pluszba hozzá jött a közzétételi díj. A betéti társaság alapításakor két alapítóra van szükség, egy beltagra és egy kültagra. Ennél lehetnek többen is, de a két fő a minimum. A beltag teljes vagyonával felel a vállalkozásért, és annak ügyeiért, ami azt jelenti, hogy nem szükséges minimum alaptőkét betenni a cégbe. A kültag anyagi felelőssége csak a saját vagyoni betét összegéig terjed.
Betéti társaság alapításakor a cégalapítás költségei a következők: a kültag és a beltag által befizetett vagyoni betét és az ügyvédi díj. A vagyoni betét összege tagonként értendő, a minimum alaptőke pedig bármekkora lehet.
Tájékozódjon a LOGOSZ Cégcsoportnál aktuális ügyvédi díjakról Bt. alapítása esetén.
A Kft. alapítása illetékmentes egyszerűsített és normál eljárásban is, 2017. március óta. Normál ügymenetben korábban 100 ezer forint volt a Kft. alapítás, melyhez pluszban hozzáadódott az 5 ezer forintos közzétételi díj. Többszemélyes és egyszemélyes Kft. is létrehozható. Az alapításhoz legalább 3 millió forint törzstőkére van szükség, mely a tagok törzsbetéteiből áll össze. A Kft. tagjai csak a törzsbetét értékéig vállalnak felelősséget a társaság kötelezettségeiért, azaz saját vagyonukat nem kockáztatják.
2017. óta a cégbejegyzési eljárásban a JÜB (Jogügyletek Biztonságát Erősítő Adatszolgáltatási Keretrendszer) lekérdezése illetékmentes. A tulajdoni lap díja ingatlanonként 4 ezer Forint. A LOGOSZ cégcsoportnál ezek a szolgáltatások ingyenesek. A kamarai tagság költsége 5 ezer Forint.
Tekintse meg LOGOSZ Cégcsoportnál a Kft. alapítás költségeit egyszemélyes és kétszemélyes Kft. alapítása esetén.
Részvénytársaság alapítása illetékköteles egyszerűsített cégbejegyzési eljárással és normál cégbejegyzési eljárással is. Egyszerűsített eljárással ez 50 ezer forintot jelent, normál alapítás esetén pedig ez a költség 100 ezer forint. Csak általános cégbejegyzési eljárás során kell közzétételi díjat fizetni, mely 5 ezer forint. A részvénytársaság megalapításához minimum 5 millió Forintnyi alaptőkére van szükség, melynek 30%-ának, azaz 1,5 millió Forintnak készpénz formájában kell jelen lennie.
Az ügyvédi díj irodánként eltérő lehet, a LOGOSZ Cégcsoportnál az Rt. alapítás költsége igen kedvező.
Bt. alapításánál nincs jogszabályban meghatározott minimum tagi betét, jelképes összeggel is alapítható. Cserébe viszont a beltag a társasággal szemben támasztott követelésekért teljes vagyonával felel.
Kft. alapításának feltétele, hogy a jegyzett tőke elérje a minimum 3 millió forintot. A cég anyagi felelősséget is a törzstőke összegig vállal. Kft. alapítható készpénz helyett apporttal, nem pénzbeli vagyoni hozzájárulással is. Apport lehet például egy ingatlan vagy drágább gép is. A cég tulajdonosnak nem áll módjában osztalékot fizetni a cégtagok felé, amíg a tag vállalt törzsbetétére elszámolt nyereség és a már teljesített vagyoni hozzájárulás együtt el nem éri a törzstőke értékét.
A JÜB 2008-as elindításának célja, hogy visszaszorítsák az ingatlanok adás-vételéhez kapcsolódó visszaéléseket, a cégügyletekkel kapcsolatos jogsértéseket és a lakásmaffia típusú bűncselekményeket.
Az alábbi személyeknek biztosított adatigénylési hozzáférés a hatósági nyilvántartásokhoz a jogszabály értelmében:
Az alkalmazás használatához szükséges feltételek: