Telefon ikon Telefonszámaink

4 napos munkahét, hibrid munkavégzés. Ez a jövő?

Közzétéve:

Egyre elterjedtebb a hibrid munkavégzés, és egyre többen kísérleteznek 4 napos munkahét bevezetésével... Ez a jövő?

A világjárvány a munka világát is nagyban befolyásolta. Sok ember kezdett el otthonról dolgozni, aminek számos pozitív hatása volt, például az utak tehermentesültek, így a károsanyagkibocsátás is csökkent, sok helyen teljesen megszűnt a szmog. A vállalatok energiafogyasztása is visszaesett, hiszen az irodák kiürültek. Az otthoni munkavégzés mellett a másik napirenden lévő munkaforma a 4 napos munkahét. Miért is népszerűek az alábbiak és milyen hatásai lehetnek környezetünkre?

Több ország már évek óta kísérletezik a rövidebb munkahéttel, illetve hibrid munkavégzéssel (irodai és otthoni munka egyensúlya), aminek számos pozitív hozadéka lehet. Ezeknek bevezetését, kitapasztalását a járványhelyzet elősegítette. Miben is különbözik a rövidebb munkahét és a hibrid munkavégzés, illetve melyiknek milyen előnyei lehetnek? Mindkettőről elmondható, hogy klímavédelem szempontjából rendkívül hasznosak, hiszen míg a rövidebb munkahét egy egész nappal tudja tehermentesíteni például az utakat, addig a hibrid munkavégzés által felváltva ingázók miatt lesz kevesebb a károsanyagkibocsátás. A hibrid munkavégzés több szempontból is hasznosnak bizonyul. A munka otthonról végzett része időben rugalmas tud lenni, amennyiben az nem függ az irodában dolgozók munkájától, így a dolgozó saját maga oszthatja be otthoni munkavégzést, ami nagyfokú önállóságot ad neki. Pozitív lehet továbbá, hogy az otthoni munkavégzés elősegítheti az elmélyülést az egyes munkafolyamatokban, hiszen az irodai zajoktól távol, egy a munkavállaló számára komfortos helyen végezheti azokat. Természetesen ahhoz, hogy a hibrid munkavégzés hatékony legyen, a munkáltatónak meg kell teremteni azokat a feltételeket, amelyek a munkavállalók munkáját segíti. Például, megfelelő digitális eszközöket kell biztosítania, illetve a kommunikációs csatornákat meg kell nyitnia. Szerencsés lehet időközönként tréningeket, csapatépítőket tartani hibrid munkavégzés esetén, hiszen a csapategység könnyebben megbomolhat.

Több európai országban is kísérleteznek a nagyvállalatok a 4 napos munkahéttel. Mivel a munkavállalók munkaideje lecsökken, így félő volt, hogy ez negatív hatással lesz a termelésre nézve, ám éppen ellenkezőleg! A cégek számos pozitív hatásról számoltak be, köztük a termelékenység növekedéséről. A munkavállalók akár 20%-al jobban teljesíthetnek, kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak, motiváltabbak a munka-magánélet egyensúlyba kerülésétől. Koncentráltabbá válik munkavégzésük, ezért akár rövidebb idő alatt szinte hasonló mennyiségű munkát is el tudnak látni. Ahhoz azonban, hogy világszinten elterjedt legyen a 4 napos munkahét növekednie kell az automatizációnak, illetve a működési hatékonyságnak. Ehhez a munkavállalónak tudnia kell használni a digitális eszközöket, hogy azokat munkavégzése közben alkalmazni tudja, illetve egy magasfokú rugalmasságot, tudást igényel ez a munkavégzés, hiszen a munka elvégzéséhez kevesebb idő áll rendelkezésére.

Hazai szinten a hibrid munkavégzés az elterjedtebb, míg európai szinten a 4 napos munkahét is kezd népszerűvé válni. Magyarországon a 4 napos munkahét még távolinak tűnik, de több cég is kísérletezik vele. A járvány ideje alatt számos vállalat csökkentette a munkaórákat, de ez csak átmeneti megoldás volt, hosszútávon még az 5 napos munkahét az elterjedt. A 4 napos munkahét lesz itthon is a jövő? Ezt még nem tudhatjuk, de izgatottan várjuk az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat!

Források: origo.hu, hvg.hu, index.hu, penzcentrum.hu, vg.hu

keyboard_arrow_up