Kategória: érdekesség | Cimkék: ismeretterjesztő , támogatás , nyugdíj , megtakarítás , ingatlanpiac
Szerző: Logosz
Frissítve: 2024-10-01
A minisztérium biztosának közlése szerint jövőre – de csakis ekkor – adómentesen hozzáférhetővé válnak az önkéntes nyugdíjpénztárak eddigi befizetései, annyi feltétellel, hogy az összeg kizárólag lakáscélra fordítható. A kormány nyilvánvaló célja, hogy az intézkedéssel több száz milliárd forintot mozdítson meg az ingatlanpiac irányába.
A napokban megtartotta éves szokásos konferenciáját az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, ahol Kovács Zsolt miniszteri biztos is megszólalt. Az információ szerint átmeneti jelleggel, egyéves periódusra adómentesen feltörhetővé válnak az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások, ám ezeket csakis lakáscélra lehet majd felhasználni, mégpedig vásárlásra, felújításra vagy hiteltörlesztésre.
Amit mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy
- a pénzkivételre kizárólag 2025-ben nyílik lehetőség, a korábbi adójóváírások büntetéssel emelt összegének visszafizetése nélkül,
- eközben a magánnyugdíjpénztári befizetések, a nyugdíjbiztosítások és a nyugdíj előtakarékossági számlák nem lesznek hozzáférhetők (mármint negatív következmény nélkül) lakáscélra,
- a lakáscélú felhasználás magában foglalja a vásárlást, a felújítást, valamint a hiteltörlesztést is, konkrét részletek ezekkel kapcsolatban még nem ismertek.
A kormány szándéka szerint nagyságrendileg 300 milliárd forint, azaz a teljes nyugdíjpénztári vagyon kb. 14 százaléka válik mobilissá az új intézkedés eredményeként.
A miniszeri biztos elárulta, hogy a tapasztalatok alapján a honi lakosság öngondoskodási formái főleg saját lakás megvételét célozzák, míg a nyugdíjcélú pénztári és életbiztosítási félretett összegek uniós összehasonlításban kevésnek tűnnek.
Azt is hozzátette, hogy rendkívül csekély – mindössze ezer körüli – azok száma, akik ebben a járadékformában részesülnek, tehát rendszeresen igényelnek pénzt nyugdíjasként a megtakarítási számláról. Ebből azt a konzekvenciát vonta le a minisztérium, hogy az önkéntes nyugdíjpénztár a többség számára nem megoldás az időskori megélhetés finanszírozására. Céljuknak nevezte az általuk érzékelt öngondoskodási célok és az intézményrendszer összehangolását.
Az egyik legnagyobb hazai pénzügyi portál nemrég interneten végzett felmérést ebben a kérdésben. A nagyjából ezerfős minta által adott válaszokból arra a következtetésre jutottak, hogy a pénztári tagok 14 százaléka élne a lehetőséggel és szinte mindegyikük egy éven belül valamilyen lakáscélra használná fel az összeget.
Az önkéntes nyugdíjpénztári tagok száma hazánkban jelenleg több, mint egymillió fő, ebből tehát kb. 130 ezer fő hajlandó feltörni megtakarításait. Közülük 90 ezren vennének lakást vagy építkeznének, a maradék 40 ezer fő felújításra használná fel az összeget. Az egy főre jutó átlagos megtakarítás 2 millió forint körül van, ami nyilván elég lehet egy lakásfelújításhoz, de önerőnek nem igazán.
A portál jóslata szerint az intézkedés eredményeként jövőre akár 7-10 ezerrel több adásvétel történhet majd az ingatlanpiacon, márpedig ez nyilván éreztetné hatását a megszokott havi 11-12 ezer mellett, hiszen többletkeresletet generálna.