check 2005 óta a piacon
check 10000 aktív ügyfél
check Országos lefedettség
check 25 iroda
Telefon ikon Telefonszámaink

10 ponton is változtatott az állam az egymilliós otthontámogatásban

Szerző:

Frissítve: 2026-01-28

10 ponton is változtatott az állam az egymilliós otthontámogatásban

Még tavaly hirdette meg a kormány a közszféra dolgozóinak szóló egymilliós otthontámogatást, most pedig változtatott a feltételeken. Tovább lehet igényelni, több lett a jogosult és a lakáscélú munkáltatói kölcsön is belekerült.

Akik már korábban jelezték szándékukat, azoknak ugyanúgy február 27-ig utalnak. Közben a keretösszeget 180 milliárd forintra emelték, így akár 180 ezer állami alkalmazott is felveheti a támogatást.

Az állam idén januártól évi nettó egymillió forintos, vissza nem térítendő támogatást ad a közszolgálatot végzőknek, ennek alapvető feltételeit már tavaly közölték. A héten azonban a Magyar Közlönyben több változtatás is napvilágot látott. Ezek a következők:

a korábban létrejött lakáskölcsönök után a bejelentés lehetőségét újranyitják egészen 2026. február 15-ig,

a január 20. és február 15. között keletkező igényeket a munkáltatók február 25-ig kötelesek benyújtani a MÁK-hoz, a korábbiak esetében marad a január 30-i határidő,

a folyósítás határideje az új igénybejelentéseknél március 15., a régebbieknél február 16.,

a munkáltató március 30-ig, illetve a korábbi igényeknél február 27-ig folyósít,

többen lesznek jogosultak az igénylésre: a tűzoltók és a parlamenti képviselők és nemzetiségi szószólók által munkaviszonyban alkalmazott személyek is felvehetik, valamint az egyházak megbízásos vagy vállalkozói jogviszonnyal rendelkező hitoktatói,

felhasználható azokra a lakáscélú munkáltatói kölcsönökre is, amelyeket január 26-ig kötöttek magyarországi lakóingatlan vétele vagy építése céljából, illetve hitel kiváltására,

korábban jelzett kereskedelmi banki hitelekre, ha van egyúttal munkáltatói kölcsön is, ebben az esetben február 15-ig a bejelentés kiegészíthető vagy módosítható,

ha rendőrt vagy katonát határozott időre átvezényeltek, akkor határozatlan idejű szerződés esetén a fogadó egységnél kérelmezheti,

ha a határozott idejű munkaviszony a tárgyévben megszűnik, de annak naptári napja nem ismert, akkor az egész évi összeget kell folyósítani,

az Otthontámogatás nem vonható végrehajtás alá, így nem lefoglalható, ha korábban mégis lefoglalták, akkor vissza kell adni az ügyfélnek, amennyiben nem jogosulatlanul vette fel.

Végül az is kiderült, hogy az idei évben összesen 180 milliárd forintot szán erre a célra az állam, ami akár 180 ezer személy támogatását jelentheti.

keyboard_arrow_up